A sókerámiával, munkám során az óvodában ismerkedtem meg. Megszerettem ezt az anyagot, mert az alapanyagok a háztartásban is megtalálhatóak és könnyű vele dolgozni. A sókerámiá készítésével bárki megpróbálkozhat otthon is. Kedves, hasznos és maradandó időtöltése lehet a családnak. Az együtt alkotás örömét átélheti szülő és gyermek egyaránt.
A massza összetételét többféle képpen adják meg én 1 kg liszthez 1 kilógramm (finom ) vákum sót, 10 evőkalál étolajat és 500 ml vizet teszek. Ha nem natúr (kenyértészta) színt szeretnénk, akkor természetes anyagokkal például kakaó, kávé, pirospaprika, kurkuma stb. színesíthetjük.
Mesterséges festékekkel, temperával, falfestékkel is dolgozhatunk, de vigyázzunk, hogy ne legyen túl nedves. Az élettartam növeléséhez adhatunk hozzá tapéta ragasztót is, de vigyázzunk mert a tapétaragasztótól kicsit gumis lesz az anyag, amivel nehezebb dolgozni. A tészta 1-2 napig hűtőben tárolva felhasználható. A kész figurákat száríthatjuk de én rögtön ki szoktam sütni, mert szerintem így sokkal szebb színeket lehet elérni.
A sütés során az első 1-2 órában nyitott ajtómellett szárítsuk ki a tésztát, mert ha zárt ajtóval melegítjük felpuffadhat, szétrepedhet. Száraz tésztát csukott ajtónál 150 C°-on süssük, sütőtől függően addig, amíg sült kenyér színű nem lesz. Ha valahol nagyon sötét ott alufóliával védjük a hőtől. Ha kihült lakkozhatjuk, én magas fényű csónaklakkot vagy két komponensű Geminit használok. Fontos hogy a lakkal ne spóroljunk, mert ha nedvességet (párát) kap az anyag akkor elgyengül és saját súlyát sem képes megtartani.
Száraz tésztát csukott ajtónál 150 C°-on süssük, sütőtől függően addig, amíg sült kenyér színű nem lesz. Ha valahol nagyon sötét ott alufóliával védjük a hőtől. Ha kihült lakkozhatjuk, én magas fényű csónaklakkot vagy két komponensű Geminit használok. Fontos hogy a lakkal ne spóroljunk, mert ha nedvességet (párát) kap az anyag akkor elgyengül és saját súlyát sem képes megtartani.