Mindíg is szerettem alkotni, rajzolni, szobrászkodni. Diákkoromban két alkalommal vettem részt a nagyatádi művésztelep alkotótáborában, ahol megismerkedtem a szobrászkodás és a grafika alapjaival. Autodidakta módon képeztem magam. A szakmám óvónő, de harmadik gyermekem születése után elvégeztem a kerámiakészítő szakmát.
Több önálló kiállításom volt kisplasztikáimból, szén- és pasztellrajzaimból. Szülővárosom felkérésre sókerámia kiállítást készítettem, mely több éven át volt látogatható. Munkáim megtekinthetők voltak a Dél-Balatoni Kultúrális Központban Siófokon, Hotel Fesztiválban, a Bajor Gizi Közösségi Házban Balatonföldváron. Három köztéri betlehemet készítettem terrekotta kerámiából. Különböző népek kultúráját, különböző korok stílusait szívesen jelenítem meg munkáimban.
Több civil szervezet felkérésére vállaltam rendezvényeik dekorációjának elkészítését, karitatív jelleggel. Díszítettem már koncerttermet, templomot, tánctermet, kerámiával és élővirággal. Ezeket a munkákat mindíg kihívásnak tekintem.
Szívesen vállalom egyedi tervezésre váró vagy már részletesen kidolgozott ötletek kivitelezést, akár éttermek, szállodák, közösségi célokat szolgáló helyiségek díszítését, natúr és mázas kerámia díszekkel is.
A legkedvesebb és leglelkesebb taníványom, a legeslegkisebb kisfiam, Botond éppen korongozni tanul. Tanítással jelenleg nem foglalkozom, de egy-egy ismerősömet és barátnőmet sikerült megtanítanom korongozni és a kerámia készítés alapjaival megismertetnem őket.